Végbélnyílás körüli bőr begyulladt

Orvos válaszol rovat
Üdvözlöm!

Írországban élek, 2,5 hét múlva tudok csak hazautazni Magyarországra vizsgálatokra. Nagyon megijesztett az egyik ismerősöm, hogy kivették a vastagbele egy részét. Nekem olyan problémám van, hogy a végbél környéke be van gyulladva. Már szinte mindennel kentem, szedtem Diflucant is. A helyi Magyar körzeti orvos azt mondta, lehet candida gomba, ezért már csinálom a candida diétát egy hónapja - azonban nem sok javulás történt. Nem iszom tejet, cappuccinót, nem eszem lisztet, élesztőt.
A másik problémám, hogy erre azt mondta az itteni doktornő, valószínű, ott van egy seb a végbél utolsó cm-énél. Néha a székelés után kis vércseppek vannak a WC-papíron és ott fáj. Ez egyik nap hol van, hol nincs. De úgy néz ki a hátsóm, elnézést a szóhasználatért, mint egy piros fenekű pávián. A másik doktor szteroidos kenőcsöt írt - bár azt nem igazán szeretném használni, le is beszéltek róla Magyarországon. 2,5 hét múlva megyek Magyarországon proktológushoz, és ha kell, vastagbél tükrözésre. 39 éves vagyok. Lehet ebből komoly probléma is, vagy az lehet a helyzet, amit itt mondott a doktornő, hogy gomba, és belül lehet seb?
Ha bármit tud, vagy bármilyen ötlete van, én nagyon nagyon hálás vagyok érte és megköszönöm.
Tisztelettel: ...
2011. 01. 08. | 18:52

Kedves Kérdező!

Véleményem szerint az elsődleges gond nem a gombás fertőzés lehet (ennek ellentmondhat, hogy a gombaellenes kezelés nem hatott). Leírása alapján perianalis dermatitise van (a végbélnyílás körüli bőr gyulladása). Ezt okozhatja fertőzés, de allergiás jellegű megbetegedés is (ez esetben jó hatású lehet a steroid-tartalmú kenőcs). A vérezgetést nagy valószínűséggel aranyeresség okozza, de ez az eszközös vizsgálat során nyerhet egyértelmű megerősítést. Addig is javaslom, próbálja meg a langyos-kamillás ülőfürdőket (esetleg egy kevés konyhasót tehet a vízbe), valamint az ülőfürdők után az érintett bőrfelületet bőrápoló kenőccsel bekenni.

Orvosszakértő 2011. 01. 11. | 13:43
Szóljon hozzá!
Kommentezéshez lépjen be, vagy regisztráljon
close